Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény
 
 

Szociális munka napja a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézményben

A Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény a Szociális Munka Napja alkalmából ünnepséget rendezett november 11-én, Szekszárdon a Vármegyeháza Dísztermében.

A rendezvényt Posta Zoltán, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Tolna Megyei Kirendeltségének igazgatója nyitotta meg, megköszönve az ágazatban dolgozók áldozatos munkáját.

Ünnepi beszédében Dr. Horváth Kálmán kormánymegbízott arra kérte a jelenlévőket, hogy legyen bennük keresztényi alázat, szeretet és türelem, ami ehhez a munkához nélkülözhetetlen.

A minőség, hatékonyság, az önbecsülés kell hogy jellemezze az ellátó rendszert az év minden egyes napján – hangsúlyozta köszöntőjében Bátori Zsolt, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, majd kiemelkedő munkájuk elismeréseként átadta a díjazottaknak a főigazgatói dicséreteket.

Az ünnepségen Kovács István, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény intézményvezető helyettesének a „Kompetens és az örömteli segítői életpálya” című előadását hallgathatták meg a szakemberek.

Az ünnepi rendezvényt az Integrált Szociális Intézmény lakóinak műsora színesítette.

A Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság példamutató munkájuk elismeréseként főigazgatói dicséretében részesítette a Tolna Megyei Kirendeltség, a Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény, valamint a Tolna Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat alábbi munkatársait: Balogh Sándorné, Béndek Ferencné, Erdélyi Gabriella, Székely Barbara és Zengő Antalné.

A Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény Tevékenysége elismeréséül odaadó, példamutató és kiváló munkájukért emlékplakettet kapta:

Benkő Jánosné, Dékány Gáborné, Kadosa Csabáné, Lang Péterné, Mohai Istvánné, Rudolf Istvánné és dr. Wágner Ferenc.

A rendezvényt állófogadás zárta.



Pál Mária

Intézményvezető

Tolna Megyei Integrált Szociális Intézmény, Szekszárd